Faliújság

Szülők Akadémiája - Beszédfejlődés

Szülők Akadémiája - Beszédfejlődés

Második alkalommal került megrendezésre a bölcsődés gyermekeink szüleinek szóló előadás.

A Szülők Akadémiája második előadását Flaskár Ildikó okleveles gyógypedagógus - logopédusnak köszönhettük.

A beszélgetés a beszédfejlődés magzati kortól egészen óvodás korig volt érintett. Ildikó sok gyakorlati példával szolgált, melyeken keresztül megismerhettük a legfinomabb mozgásos tevékenységet; a beszédet. A gyermekek környezetében a jó minta, a helyes példa egyaránt fontos, ezért is érezzük szükségességét, hogy erről mi szülők, szakemberek minél többet halljunk, tudjunk és megfelelően alkalmazzunk. 

Az előadás végén a beszédhibákról is szó esett, majd a jó tanácsokat követően az érdeklődők kérdéseket tehettek fel előadónknak.

Köszönjük szépen Ildikónak, hogy vállalta felkérésünket, igazán értékes ismeretekkel gazdagodhattunk.

Vissza