"GYERMEK VOLT MINDEN ÓRIÁS"
Gyermeknapi hét a bölcsiben
Gyermeknek lenni az év 365 napjában maga az önfeledt vidámság, és játék. Így volt ez a hét folyamán is, csak egy kicsit mégis másképp. A gyereknap hetében minden napra olyan programokat szerveztünk, melyek még inkább az újdonság erejével tehették önfeledtebbé, élménydúsabbá a bölcsődei mindennapjainkat. Mácsai László keramikussal agyagoztunk, igazi rendőrautóba ülhettünk, hangosbeszélőbe beszéltünk, Túri Enese iskolai csapatának fantasztikus táncbemutatóját nézhettük és táncolhattunk mi magunk is pom pomokkal, botokkal. A fagyizás sem maradhatott ki, és a fánkok is csak egyre fogytak a tányérkákból. A gyermeknapi hetet családi nappal szerettük volna zárni, de az időjárás félbeszakította terveinket. A szülők gyermekeikkel és a bölcsőde dolgozóival kisebb kirándulásra indultak, ahol alpakák vártak már minket, megetethettük és, megsimogathattuk őket. A szakadó eső kedvünket nem vette, hiszen a kimerítő délelőttöt követő pihenés után a csoportokban arcfestés, csillámtetoválások díszítették a gyermekeket tetőtől talpig, és kipróbáltuk az új játékainkat is.
Köszönjük meghívott vendégeinknek, hogy ilyen szép pillanatokat adtak nekünk, és köszönjük mindazok támogatását, akik által ez a hét mégiscsak másabb lehetett.
A gyermeknapi hét képei megtalálhatóak: https://www.perimanobolcsode.hu/galeria/