Faliújság

MANÓ NAP 2024

MANÓ NAP 2024

Szeretettel hívtuk vissza mindazon családokat, gyermekeket, akik a bölcsődénk falai között léptek be először a közösségi élet nagyvilágába.

A Manó nap ötlete azért fogalmazódott meg bennünk, mert szeretettel gondolunk mindazokra, akik már bölcsődénket kinőtték, és az óvodás létben ügyesednek. Az a jóindulatú kíváncsiság motivált minket, hogy miként változtak, mekkorát nőttek, mennyit okosodtak "öreg" gyermekeink, illetve mi újság a családok életében. 2024. július 15.-én rendeztük meg első ízben Manó napunkat a bölcsődénkben. Örömünkre szolgált, hogy sokan elfogadták meghívásunkat, és boldogan tértek vissza egykori fészkükbe. A színes programok mellett, lehetőségünk volt sokat beszélgetni, visszaemlékezni, jókat nevetni. Az ugrálóvár, a pónilovaglás mellett, arcfestéssel, csillám tetoválással kedveskedtünk. Az ebéd összeállítása során előzetes "felmérést" készítettünk gyermekeink körében, hogy mi a kedvenc ételük. Ezért elsősorban nekik szerettünk volna leginkább kedvezni a finom ebéddel, melyet szüleikkel fogyaszthattak el.

E jeles napon a sok - sok élmény mellett adtuk át a gyermekeknek az új udvari járműveinket is, melyet adományokból sikerült megvásárolnunk. Nyitásunk óta szerencsésnek érzem intézményünket, hogy önzetlen felajánlásokkal szívügyüknek tekintik egyesületek, magánemberek a bölcsődei magas színvonal támogatását.

Boldogsággal tölt el, hogy bölcsődénk udvara szeretettel, jókedvvel telt meg ismét. Köszönöm a családoknak, akik részt vettek, munkálkodtak, együttműködtek velünk. A finom sütikék és pogácsák Nagy - Székely Kinga keze munkáját dicsérték ismét, aki minden esetben allergén étkezőinkre is gondolt. 

Köszönetemet szeretném kifejezni a kültéri játékparkunk bővítéséért, az idei nevelési év legnagyobb beruházásának megvalósulásáért Biliczkiné Moldván Szilviának és Kovács Ferencnek.

Hálásan köszönöm Kotrics Szabolcs és lovacskái immáron két éves szeretetteljes munkáját, hogy bármikor segítő szeretettel tesz eleget felkéréseinknek.

A gyermekek nevében is köszönjük Wéber Andrea, és Kovácsné Baráz Melinda gondoskodó frissítő finomságait.

Köszönjük szépen, hogy ez a nap megvalósulhatott Farkasné Szabó Melindának, és Biliczki Józsefek.

Jó volt újra együtt lenni, találkozzunk jövőre is! 

A Manó nap képei megtalálhatóak: https://www.perimanobolcsode.hu/galeria/

 

Vissza